- Akkor most elmondom, mi lesz. Elhúzunk ebből a nyavalyás szobából és leköltözöm a tiédbe. Lezuhanyozol, felveszünk valami ultradögös ruhát, és lemegyünk bulizni. Úgy teszünk, mintha mindaz, amit tudunk, a hétvége legjobb vicce lenne, mert az is, profi módon kezeljük az összes odalent lévő baromarcot, ha pedig tovább fokozódik a helyzet, legfeljebb berúgunk – közölte Regina és felnyalábolta Amandát a padlóról.
Elölről kezdem a Szexpázsit blog történetét!
Összehúzta az ágya mellett heverő bőröndjét, majd a retiküljébe söpört mindent, amit korábban kipakolt a fürdőszobába. Utasította a barátnőjét, hogy hívja a liftet, amíg ő összegereblyézi a cuccait. Amanda tiltakozott, hogy ő bizony nem megy ki oda, így végül Reginának kellett kilökdösnie őt az ajtón. A folyosón lépkedve Amanda szentül hitte, hogy amint leérnek, bekucorodhat az ágyába, fejére húzhatja a takarót és elaludhat. A kolléganőjének persze más elképzelései voltak az éjszakáról. A 704-esbe érve betuszakolta a lányt a mosdóba és ráparancsolt, hogy azonnal szedje össze magát.
Amanda csalódottsága zuhanyzás közben haraggá fordult át. Szeretett mérges lenni Milánra, így pedig, hogy a férfi még okot is adott rá, tulajdonképpen az ő dolgát könnyítette meg. Mire Regina feltúrta a táskáját és bedobott egy testhezálló, fekete ruhát a fürdőbe, Amandának már meg is jött a kedve estéhez. Mivel hajmosásra nem volt idő, laza kontyot tűzött, és ráerősített megkopott, nappali sminkjére. Minden kötekedés nélkül csusszant be a szűk ruciba, és amikor visszament a szobába, örömmel itta ki annak a pohárnak a tartalmát, amit Regina a kezébe nyomott.
- Mi volt ez? – kérdezte torzult arccal.
- Ne akard tudni! – nevetett Regina és maga is felhajtotta az adagját.
- Honnan szedted?
- A minibárból.
- A minibár drága. – nyilatkoztatta ki Amanda.
- Milán biztosan nem veszi majd észre, amikor megkapja a számlát.
- Az a dolga, hogy észrevegye. Te amúgy is könnyen beszélsz. Az én szobámban vagyunk. – mosolygott Amanda.
- Igen. És azért vagyunk itt, mert ezen a folyosón tuti nem grasszál sem Milán, sem a régi-új szeretője törölközőben. És praktikus is, ugyanis ha bárkit felszedünk, azt vihetjük az eredeti szobámba – zárta rövidre a minibár témát Regina, majd a mobilját a táskájába ejtve megindult a kijárat felé.
Amanda követte őt, majd egy utolsó, liftbéli hajigazítást követően kiléptek a földszinten, és megindultak a már ismert konferenciaterem felé. A pult, ahol korábban csak kávék, teák, szendvicsek és aprósütemények voltak, éjszakára menő koktélbárrá vedlett át. A két lány odalépett, majd Regina instrukciókkal látta el a vékonyabbik pincért. A megilletődött fiút falhoz csapta a lány határozottsága, és szó nélkül hozzálátott a feladatához. Parancsba kapta, hogy amit kever, az finom legyen, nőies, és ne lehessen rajta érezni az alkoholt. Így nem sokkal később két pohár rózsaszín akármicsodával koccintottak az estére.
- Garantáltan nem lesz jó vége, ha egész éjjel nem tudom, hogy mit iszom. – panaszkodott Amanda.
- Ne izgulj! Valószínűleg ez az első és utolsó pia, amit magunknak vettünk. Legközelebb majd megkérdezik, mit kérsz, te pedig választhatsz. – közölte mosolyogva Regina, kacsintott egyet és a szájához emelte a vastagfalú üvegpoharat.
Amanda csak párat kortyolhatott az italából, ugyanis megcsörrent a telefonja. Átfutott az agyán, biztosan Milán hívja, hogy meakulpázzon egy sort. Aztán arra gondolt, hogy Jutas keresi, amiért Milán két órája nem ment le hozzá és a virágoshoz, ráadásul ő is eltűnt. Végül azt remélte, Roland küldött neki egy üzenetet. Csak egy valakire nem számított. Kátéra.
- Káté az. – kiabálta át a hangzavart. - Kimegyek. Őrizd a piám.
- Oké. Leülök oda. – válaszolta Regina, és miközben az egyik szélső asztal felé lavírozott, magában azért gúnyosan hozzátette, hogy ehhez az estéhez épp csak Káté közreműködése hiányzik.
Míg Amanda a mosdó felé igyekezett, attól tartott, talán megbeszélték Kátéval, hogy ma este találkoznak, csak ő elfelejtette. Nem volt biztos benne, hogy említette neki a konferenciát. Belépett a női WC-be, és anélkül, hogy ellenőrizne volna, foglalt-e valamelyik kabin, fogadta a hívást.
- Szia! – köszöntötte az exét.
- Szia! Zavarlak?
- Épp egy konferencián vagyok a Balatonon, de mond csak!
- Nem tudtam, hogy nem vagy a városban. – felelte Káté, a hangjába pedig Amanda egy csipetnyi csalódottságot magyarázott bele.
- Háromnapos, vasárnap megyek csak haza. – próbálta menteni a helyzetet a lány.
- Sajnos a vasárnap nem lesz jó, de ma szívesen láttalak volna. Reméltem, hogy nálam alszol. - Amandának a kedves szavaktól összeszorult a szíve, és szinte bánta, hogy nem tud azonnal felmenni Kátéhoz. Az ismerős érzések hamar elborították az agyát.
- Kár, pedig szívesen mennék, ha otthon volnék most. Régen találkoztunk.
- Bizony. Olyannyira, hogy még nem is gratuláltam a gyógyulásodhoz. Örülök, hogy már jól vagy – közölte Káté gondoskodón.
- Köszönöm, nem volt egy egyszerű menet. – válaszolta a lány és szerette volna még tovább hallgatni a jól ismert hangot, Káté azonban igyekezett lezárni a beszélgetést.
- Akkor majd összehozzuk a jövő héten, rendben? – kérdezte.
- Persze, mindenképp. Puszillak!
- Én is, szia. – köszönt el a férfi és ezzel bontotta is a hívást.
Amanda egy ideig még nézte magát a tükörben. Nem értette, mégis minek örül ennyire. Boldog volt, amiért Káté gondolt rá, és legszívesebben azonnal vonatra szállt volna, hogy vele legyen. Szeretett volna elfutni az egész Milán-probléma elől, belemerülni az ismert, szeretett ölelésbe és elmesélni mindent Káténak, ami mostanában történt vele.
Mivel nem akarta sokáig magára hagyni a barátnőjét, gyorsan összeszedte magát és befejezte az álmodozást. Igazított egy kicsit a sminkjén, lejjebb húzta a szoknyáját, majd pedig kilépett az ajtón. Legnagyobb megdöbbenésére azonban Regina nem volt egyedül. Egy fekete inges pasi ült vele szemben, akit csak hátulról látott. Lassan lépkedett feléjük és várta, hogy Regina valahogy jelezzen, ha nem szeretné, hogy közelebb menjen. Amanda fejében felcsillant a menekülés lehetősége is. Ha ugyanis a barátnője összeismerkedik valakivel, ő feltűnésmentesen visszasomfordálhat a szobájába a saját gondolataival, melyeknek mostmár az exe töltötte ki a legnagyobb részét. Mivel azonban a lány semmiféle jelet nem adott, odaért hozzájuk. Egy magabiztos jó estéttel törte meg az érkezésével okozott csendet. Gyorsan leült Regina mellé, és a beazonosíthatatlan, rózsaszín innivaló mögé.
- Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást. – próbálkozott Amanda, Regina és Roland ugyanis amióta abbahagyták a csevegést, zavartan néztek maguk elé.
- Persze. A múltkori céges vacsorán dohányoztunk párszor együtt. – mesélte a férfi, Amanda azonban zavarában nem találta azt az estét, ahol ezek ketten valaha is cigizhettek. Regina látta, hogy a lánynak nincs még meg a válasz, ezért rásegített egy kicsit.
- Tudod, amikor meghívtuk Rolandékat, és Milán részegen a fejedre borított egy tál rizst.
- Ja, már meg is van, köszi. – emlékezett vissza Amanda, és hirtelen beugrott neki, hogy miközben ő kifelé futott az épületből, oldalt Regina és Roland épp elnyomták csikkjeiket a virágágyásban. Hogy elmossa annak a szörnyű estének az emlékét, nagyot kortyolt az italából.
- Egyébként azóta már leszoktam. – trillázta diadalittasan a férfi, mire Regina hozzáérintette a poharát az övéhez, és gratulált példátlan önuralmához. – Nem akartalak zavarni titeket, csak örültem, hogy látok egy olyan ismerős arcot, akivel nem a munkánkról kell beszélgetnünk. – védekezett Roland és beleivott a sörébe.
Az ormótlan korsó eltakarta ugyan a fél arcát, Amanda mégis érezte magán a tekintetét. Legszívesebben megmagyarázta volna neki, hová tűnt órákkal ezelőtt a bárból, de végül úgy döntött, csendben marad. Már épp kezdett volna kínossá válni ez a hármas felállás, amikor végszóra megérkezett Janka és Jutas, mögöttük további kollégákkal. A lányok bólintottak, hogy nyugodtan üljenek le, így Gábor és Robi székeket hoztak. Mire mindenkinek sikerült helyet foglalnia, Amanda igencsak közel került Rolandhoz, Jutas pedig külön figyelt arra, hogy a lehető legtávolabb legyen Reginától. Így, hogy már heten préselődtek egy kis asztal köré, a főnök elérkezettnek látta az időt, hogy jófej legyen, és kikért egy kör pálinkát. Mivel korábban Regina már halálra rémisztette, a pincér gyorsan kimérte a hét italt, majd a tálcával együtt letette középre. Amandán kívül mindenki hamar legyűrte a piát, ő azonban tudta, hogyha ezt is megissza, akkor annak biztosan hányás lesz a vége. Így beleivott, de azért hagyott a második körre is.
A maroknyi reklámszakember természetesen a munkájáról beszélt. Látszólag mindenki élvezte a közös témát, egyedül Amandát hagyta idegen a Robi által prezentált marketingterv. Amíg a többiek sztorizgattak, megitta a felismerhetetlen italt, és a Jutas-féle pálinka végét, utóbbi keserű utóízét ráadásul Roland sörével öblítette le. Ettől hirtelen úgy érezte, mintha minden levegő elfogyott volna a teremből. Melege lett, és még Roland fantasztikus illata is fojtogatóvá vált a számára. Regina kérdőn, Jutas pedig egyértelműen haraggal nézett rá. A lány rögtön tudta, hogy Milánnal lesz a baj. Hogy Szeréna direkt nem küldte le őt a bárba, vagy a férfi döntött megint úgy, hogy szarik a munkájára és egyszerűen nem ment le. Amandának esélye sem volt megkérdezni Jutast, hogy mégis mi a problémája, főnöke ugyanis az asztal másik oldalán ült.
Ha addig nem lett volna rosszul, Milán és Szeréna gondolatára fordult csak fel a gyomra igazán. Kivette Roland kezéből a sört, gondolván, hogy a hideg nedű jót tesz majd a hasának és az agyának. Amint letette a poharat az asztalra, Roland utána nyúlt, elhúzta előle, majd pedig felállt az Amanda melletti székről. A lány perspektívájából a férfi így még magasabbnak tűnt. Roland elnézést kért, és jelezvén, hogy ki szeretne menni, utat tőrt magának. Amint szabaddá tették előtte, bal kezével megragadta a sörét, jobbjával pedig megfogta Amanda kezét és anélkül, hogy ránézett volna, elkezdte kifelé húzni magával. A lány üdvözölte az ötletet, örült, hogy szabadulhat. A lábai maguktól követték Roland lépteit. A férfi egyenesen a pulthoz ment, majd amikor kikért egy üveg ásványvizet és fizetett, elengedte a kezét. Amanda csak pár másodpercig állt mögötte tétlenül, akkor ugyanis a háta mögül meghallotta a nevét, és óvatosan megfordult.
Jutas állt mögötte és kérdőn nézett rá.
- Tök jó, hogy miután Milánért küldtelek, egyikőtök sem jött vissza – kezdte a főnök, majd egy kis hatásszünetet tartott, hogy a lány magába szállhasson. Majd folytatta. – Legalább szólhattál volna, hogy nem találtad meg és ne várjuk feleslegesen. – Amandának persze már a Milán szónál elfogyott a türelme, és nem maradt elég ahhoz ereje, hogy visszafojtsa feltörni készülő pikírt megjegyzéseit.
- Dehogynem találtam meg. Szerénában volt. A ribancnak pedig szóltam, hogy ha megunta, küldje le hozzád. Úgy látszik, ez nem történt meg. Bocs! – fejezte be Amanda, de érezte, hogy ezúttal túl messzire ment. Jutas szokásához híven megemelte mindkét szemöldökét, majd látványosan nem mondta ki azt a mondatot, ami legelőször eszébe jutott.
- És te miért nem jöttél vissza? – próbálkozott tovább.
- Mert Regina padlóján sírtam. Szeretnél még valamit? – kérlelte Amanda és úgy érezte, ha Jutas most azonnal nem engedi el, feltörnek a könnyei.
Ebben a pillanatban Roland lépett oda hozzájuk és a lány kezébe nyomta a jéghideg ásványvizet. Amanda a szájához emelte az üveget, és az első hűsítő korttyal sikerült visszanyelnie az arcában felgyülemlett könnycseppeket. A főnök szóhoz sem jutott, a lány pedig inkább ivott, semhogy beszélnie kelljen. Így Roland közölte Jutassal, hogy akkor ők most kimennek a teraszra, majd pedig elindultak kifelé a konferenciateremből. Amanda zavarában nem szólt semmit, de örült, hogy a férfi kimentette abból a kínos szituációból. Amikor a liftek elé értek, és Roland újra megfogta a kezét, megkérte őt, hogy tényleg menjenek ki, mert nem érzi túl jól magát.
Amanda szentül hitte, hogy az erkély lesz a jó döntés, legalábbis egyelőre. Még nem döntötte el, hogy pontosan mit is akar Rolandtól, de úgy érezte, a levegőn legalább nyerhet egy kis időt. A liftbe lépve megcsörrent a férfi telefonja, így amíg beszélt, a lány vethetett egy pillantást a tükörképére. Kicsit kipirultnak látta az arcát és kócosnak a haját, de összességében elégedett volt azzal, amit látott. Tetszett magán a ritkán hordott fekete ruha és a szedett-vedett konty is, nem utolsó sorban pedig lehengerlőnek találta a mellette álló, épp a homlokát masszírozó pasit is.
Elgondolkodott rajta, milyen egyszerű is lenne benyomni a hetedik emelet gombját, és felvinni magához Rolandot. Egy pillanatra el is hitte, hogy képes lenne rá, és meg is magyarázta magának, hogy ha Milán megdughatja az exét a céges konferencián, és Káté is felhívhatja az éjszaka közepén, csak mert éppen olyanja van, akkor ő is lazán kavarhat ezzel a zavarba ejtően jóképű, elképesztően magas és szuperokos pasival, akivel épp ittasan ácsorog egy liftben.
- Martin keres. – csúsztatta vissza a zsebébe a mobilját Roland.
- Hogy kicsoda? – kérdezett vissza rémülten Amanda.
- A főnököm. Martin György. Az az alacsony pasi, akivel a bárban beszélgettél – mosolygott Roland, a lány ereiben azonban megfagyott a vér.
- Az a Martin, aki velünk akar csinálni valami hatalmas kampányt?
- Igen.
- Az a Martin, aki ma szedett Reginának egy csokor virágot a parkolóban?
- Azt nem tudom, de ő az. És ez azt jelenti, hogy hamarosan együtt fogunk dolgozni.
Roland még mindig somolygott, Amanda azonban elhessegetett minden olyan gondolatot, miszerint felrángatja a szobájába a pasit. Hirtelen egy elképesztően groteszk kép jelent meg a lelki szemei előtt, ami azonnal kijózanította. A saját irodájukat látta maga előtt, ahogy Roland mellett ül a tárgyalóasztalnál és nem jön ki hang a tortán. A férfi mellett ott volt Martin, aki épp Reginának tette a szépet, miközben Jutas mérgében mindenkit szemmel vert. Közben a másik oldalán Milán egy fotelében henyélve pörgette kezei között Rolandék pénzét, melyet azok valami bugyuta reklámért fizettek ki. A lift csengésétől megriadva visszatért a valóságba, és egy tettetett nevetés kíséretében hagyta, hogy a férfi kivezesse a tetőre.
Azonnal jobban lett, ahogy a hideg levegő megcsapta az arcát. Érezte, hogy talán képes lesz újra normálisan gondolkodni, és nem egyfolytában meztelenül elképzelni Rolandot.
- Teraszról volt szó – törte meg a csendet végül.
- Mi a baj a tetővel?
- Az, hogy hatásvadász – kuncogott Amanda és viccesen meglökte a mellette lépkedő férfit. - Éjszaka, holdfény, Balaton, alkohol… Gyanús vagy. – kacérkodott tovább.
- Ha lenne rajtam zakó, most azt is rád tenném – kontrázott Roland és már mind a ketten hangosan nevettek.
- Ami azt illeti, tényleg fázom – hazudta a lány.
- Kéred az ingem? - kérdezte a férfi és úgy tett, mintha elkezdené kioldani a gombokat.
- Az aligha tartana melegen – válaszolta Amanda és látványosan dörzsölni kezdte a karjait.
Roland a korláthoz vezette és magához vonta. A lány hozzábújt, átölelte a derekát és jó mélyen beszívta isteni illatát. A férfi elkezdte melegíteni a hátát, az érintésétől azonban Amandát kirázta a hideg. Ezt nyilván ő is érezte, ugyanis megnyugtatta, hogy visszamehetnek, ha a lány úgy gondolja. Amanda azonban nem akart bemenni. Illetve be akart volna, de egészen a szobájáig, és az ágyáig, vagy Rolandéig. Mozdulatlanná meredt a férfi ölelésében, és a mellkasába temette az arcát, amíg kitalálta, mi legyen.
Azt gondolta, Jutasnál csúnyán elvágta magát, amikor beköpte Milánékat. Biztos volt benne, hogyha még az üzletkötés előtt lefekszik az új ügyfelükkel, abból is orbitális botrány lesz. Főleg, ha mindezt a konferencia hétvégéjén teszi meg, ahova elvileg dolgozni jöttek. Tudta, hogy Milán is ki fogja kezdeni azzal, hogy csakis Szeréna miatt szexelt Rolanddal, dacból és azért, hogy ezzel is tüntessen. Az agyával már pontosan tudta, hogy ki kell szabadulnia a férfi szorításából, egyelőre azonban nem bírta mozgásra a testét. Csak a fejét biccentette hátra, hogy felnézzen rá. Úgy döntött, áthárítja Rolandra a döntést. Ha itt, a szálloda tetején, a Balaton felett Roland meg akar csókolni egy kissé ittas lányt, akkor tegye meg, és majd utána jön az újratervezés.
A férfi azonban mozdulatlanul állt, a szegélynek támaszkodott, a kezei pedig még mindig Amanda bőrét érintették. Gyönyörű arcára kiült valamiféle furcsa gondterheltség. Olyan volt, mint aki nagyon mondani akar valamit, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá.
- Fázol még? – tudakolta.
- Nem tudom. Még nem döntöttem el – felelte Amanda, bár fogalma sem volt, mire is válaszol. Roland féloldalas mosolya elérte az egyik szemét. Nagy levegőt vett, majd így szólt:
- Te egy igazán fantasztikus nő vagy Amanda. Magabiztos vagy, határozott, és tudod, mit akarsz. – A lány csak hallgatni tudta a dicsérő szavakat, de majdnem hozzátette, hogy most például pont fogalma sincs, mi lenne a jó döntés. – Gyönyörű vagy és okos – folytatta, majd egy kis hatásszünetet tartott, de már nem nézett újra a lányra. - Épp olyan vagy, mint a legfontosabb ember az életemben.
Ha Amanda egy percig is azt hitte, hogy eddig fázott, akkor óriásit tévedett. Nem az éjszaka volt kicsit hűvös, ez volt a valódi hideg zuhany. Roland nős. Ki másra gondolhatna, mint a feleségére? Vagy barátnője van. Mégis kire utalhat? Az anyjára? Csak nem. Megállás nélkül cikáztak a fejében a gondolatok, minden rossz verziót egy még szörnyűbb követett.
- Norina a neve – vallomásszerűen szakadt ki Rolandból ez a három szó, Amanda pedig nem hitt a fülének. Nem mert ránézni, mert nem érezte, hogy éppen milyen arcot vág.
Egy lépést hátrált volna, de a férfi még nem engedte el. Ha korábban nem tudott mozdulni, most érezte magában az elemi erőt, amivel feltépte volna a folyosóajtót, majd pedig futásnak ered. Tudta, hogy egy nap leforgása alatt nem bír már ki több csapást. Egy törölközőben toporgó Szeréna, egy őrülten dühös Jutas és egy Káté-féle késői telefonhívás után nem tud elviselni még egy nős Rolandot is. A férfi lassan engedte egyre lazábbra az ölelését, a lány pedig óvatosan távolodott tőle. Ahogy korábban a tárgyalós rémképnél, most sem jött ki hang a torkán.
- Bemehetünk? – suttogta, de nem mert Roland szemébe nézni.
- Persze – válaszolta a férfi és úgy tűnt, mint akiben maradt még kimondatlan szó.
Csendben lépkedtek egymás mellett a felvonóig. Majd megálltak előtte, egymás felé fordultak, de egyikőjük sem szólalt meg. Amanda úgy vélte, Rolandnak kellett volna valami magyarázatot adnia a korábbi kijelentésére, ő azonban semmit sem mondott. Egyszerűen csak magához húzta és átölelte a lányt, akit, mint már oly sokszor, most is a sírógörcs kerülgetett. Túl közel volt hozzá a férfi, nagyon-nagyon közel. Érezte az illatát, a szívverését, a ruhája puhaságát, a bőre melegét. Dühös volt, mérges, csalódott és a végsőkig szomorú. Ráadásul nem is értette, miért pont itt és miért éppen most állt elő ezzel Roland. Lassan végigsimította a haját, utoljára beleszagolt a nyakába, majd pedig lassan elengedte őt és megnyomta a hívógombot.
- Ő a kislányom. - Zavarta meg a férfi a gondolatait. Amanda emésztgette ugyan az információt, de valahogy nem tudta, hová tenni. Szóval nem csak felesége, de gyereke is van, nyugtázta magában és továbbra sem szólt semmit.
- Rá emlékeztetsz, és ezért tetszel nekem. - folytatta.
- És miért mondod most ezt el nekem?
- Mert fogalmam sem volt, mi fog történni odakint. És nem akartam, hogy később derüljön ki.
Vissza - 17/1. rész Tovább - 17/3. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
