Amanda reggel egyedül ébredt a Reginával közös szobában. Sejtette, hogy a barátnője Jutasnál aludt, így letusolt, összeszedte magát és lement reggelizni. Az étkezőben látta, hogy a főnöke Milánnal és Martinnal ül egy asztalnál, és megejtik a tegnap elmaradt beszélgetést a rántottáik felett. Mivel más ismerőst nem látott, az ablak mellett foglalt helyet. Belekortyolt a józanító narancslébe, és annak ellenére, hogy érezte, Milán őt nézi, a borús Balatont bámulta.
Nem sokkal később újra a svédasztalhoz ment, és egy olcsó, ikeás bögrét tett a hatalmas, kávés termosz szájához. Közben megkérdezte Reginát viberen, lejön-e enni, mert ha nem, akkor visz fel neki valamit. Még mindig a telefonjába pötyögött, amikor valaki mellé lépett és megnyomta az adagológombot. Az isteni nedű lomhán csurgott a csészébe, Amanda pedig felnézett a készülékből Milánra.
- Kösz, de egyedül is megy.
- Bocs, de útban vagy.
- Én kérek elnézést. – vetette oda hanyagul, de már nem nézett a férfira. Korán volt még ahhoz, hogy folytatódjon kettejük harca. Elvette a poharat a gép elől, öntött bele egy kis hideg tejet és visszasomfordált az asztalához.
Elölről kezdem a Szexpázsit blog történetét!
Nem sokkal később egy jól megpakolt sonkás zsemlével kopogtatott a 601-es ajtón. Jutas szobája pont olyan volt, mint az övé, azzal a különbséggel, hogy míg nála a franciaágy bal felét leszámítva minden érintetlen volt, addig ott egy kisebb csatatér fogadta. A takaró kifordulva a huzatból, piszkos poharak felborulva a földön, a függöny kissé leszakítva. Az íróasztalon egy letört kilincs hevert, amely korábban valószínűleg a fürdőszobához tartozhatott.
- Kávét nem hoztál? – nyögte Regina és nem leplezte csalódottságát.
- Ne haragudj, így is forgatták a szemüket a pincérek. A délelőtti előadáson úgyis lesz. Mégis mi történt itt? – terelt a lány, miközben arrébb tett egy inget, hogy leülhessen az ágy szélére.
- Kicsit berúgtunk. Majd szétrobban a fejem.
- És a kilincs?
- Ja, bezárkóztam a fürdőszobába.
- És letörted a kilincset?
- Jutas.
- És a függöny?
- Reggel betűzött a nap.
- Oké.
- Inkább arról mesélj, mi volt Rolanddal! - parancsolta Regina.
- Van egy lánya.
- Nős? – tudakolta, hiszen neki is ez volt az első gondolata.
- Nem. A csaj Spanyolországban él a gyerekkel.
Reginának mostanra sikerült feltápászkodnia, és beleharapnia a reggelijébe. Nem mondott semmit, csak bágyadtan nézett a barátnőjére.
- Emlékszel? Roland nem jött el az első randinkra. Mert Madridba utazott. - folytatta Amanda.
- Dereng. Gondolom hozzájuk ment.
- Igen. Nem tervezte, de bejött egy út, így azonnal bevállalta. Minden spanyolországi melót elvisz, mert akkor két legyet üthet egy csapásra.
- Nem semmi. Ez mondjuk nem lehet könnyű.
- Én is nagyot néztem. Nem is tudtam hová tenni.
- Mit csináltatok végül?
- Jutas lebaszott, mert Szeréna nem küldte le Milánt, hogy a virágosoddal smúzoljon. Utána felvitt a tetőre, de nem volt semmi, mert előjött a gyerektémával. Aztán még megcsókolt a liftnél, de én jobbnak láttam, ha megint elmenekülök. Akárcsak az Enteriőrben.
- Milán miatt nem cibáltad fel a szobádba?
- Nem. Azért mert hamarosan együtt fogunk dolgozni.
- Ti ketten?
- Mi, mindannyian.
- A virágos, mint utóbb kiderült, Roland főnöke. És ahogy elnéztem Jutas, Milán és Martin ma reggeli tanácskozását, félek, valami nagy üzlet készül.
- Ezt komolyan nem hiszem el. – horkant fel Regina és tágabbra húzta eddig energiatakarékosan résnyire nyitva tartott szemeit. - Azt hittem, hazamegyünk innen, és soha többé nem kell találkoznom vele. Már eddig is elképesztően kínos volt ez az egész.
- Pedig szerintem te sem úszod meg. Állítólag valami termékbevezetést akarnak, az pedig a te asztalod. Remélem Jutas rád bízza Martin ellenére. Ha nem, megnyerem Milánt egy újabb projekt erejéig. – gondolkozott hangosan Amanda.
Mondván, ez még úgy is a jövő zenéje, leálltak a találgatásokkal, Reginának pedig sikerült összekaparnia magát annyira, hogy lemehessenek a délelőtti programokra. Újabb unalmas előadások, szakmai megbeszélések és egy ebéd darabolta szét a konferencia szombati napját. Amanda kapott egy sms-t Rolandtól, hogy az visszament Pestre, hiszen mindössze egy napra jött le. Szerencsére Szeréna is elhúzta a csíkot, neki ugyanis csak az előadása napjáig tartott a meghívása. A kis csapat a hozzájuk hasonló nagyobb cégek munkatársaival együtt bandukolt vacsorázni, de valahogy senkinek nem volt igazán jókedve. Egyedül Robi és Gábor baromkodtak valamit szokásukhoz híven, utánuk Jutas lépdelt egy idegennel, Amanda Reginával, majd pedig Janka a mobiljába merülve és e-mailt gépelve. Most először sikerült együtt, a legnagyobb asztalhoz leülniük az étkezőben. Az italigények felmérésén már Milán is tiszteletét tette.
Valahol a leves és a főétel között Jutas felállt, és a következő monológgal alapozta meg a szombat estét.
- Látom, kicsit elfáradtunk, és kissé megviselt mindenkit a tegnap este. Ma is lesz itt valami közös program, de szeretném, ha csapatépítő jelleggel mi inkább elhagynánk a szállodát. Van itt a közelben egy kocsma. Jó lenne, ha vacsora után ott folytatnánk az estét. Úgy hiszem, sok megbeszélnivalónk van.
Erre senki sem mondott semmit, mindenki némán bólogatott. Még Reginának sem volt kedve szembeszállni a főnökkel. Egytől egyig érezték, hogy valóban áll a kés a levegőben, és talán tényleg jót tesz majd a közös program. Amandának persze felsejlett a legutóbbi, villányi stratégiai hétvége, amikor csapatépítés címszó alatt a medencében, majd a zuhanyzóban kötöttek ki Milánnal, aminek akkor is sírás lett a vége. Így a kocsmázással kapcsolatban is voltak fenntartásai.
De Jutas viszonylag összeszedetten menedzselte az esti kiruccanást. Laza fehérfröccsöket rendelt és pár magvas gondolat után hagyta, hogy a beszélgetések magukat vigyék tovább. Először Milánnal, aztán Jankával diskurált négyszemközt, majd újabb és újabb borkörökkel tért vissza a közös asztalhoz. A harmadik hosszúlépés után Amanda is kezdte végre jól érezni magát, látván, hogy Gábor Milánnal az összes kocsmasportot kipróbálja a füredi késdobálóban, megnyugodott, hogy talán ezt az estét sikerült érzelmi oroszrulett nélkül túlélniük. Az öröme azonban ismért túl korai volt...
Hogy Amanda elkerülje a Jutassal való konzultációt, elindult a szűk folyosón a wc-k felé. Egy apró szobába ért, onnan nyílt ugyanis a női, illetve a férfimosdó. Miután végzett, belenézett a kicsi, koszos tükörbe, majd pedig kilépett az ajtón. Legnagyobb megdöbbenésére Milánt találta az apró és sötét helységben. Nem mondott semmit, csak megpróbálta kikerülni őt, a férfi azonban nem ment arrébb.
- Gondolom, megint nem én vagyok a kedvenced. – kezdte elképesztően mély hangján Milán, a jobb karjával direkt elzárva az egyetlen menekülési utat a lány elől.
- Eddig sem voltál az. – vágott vissza Amanda és hozzányomult Milánhoz, hátha akkor majd kiengedni. A férfi azonban nem mozdult, így Amanda a félreérhető közelségből egyet hátralépett.
- Mond, mit akarsz tőlem?
- Azt, hogy megértsd.
- Nem szeretném megérteni.
- Így volt a legegyszerűbb.
- Micsoda?
- Szeréna. – Amandát a neve hallatán kirázta a hideg, de inkább nem mondott semmit. Így Milán folytathatta: – Egyszerűbb volt előadni, hogy minden oké, és benne vagyok a dologban.
- Semmit sem értek ebből és nem is érdekel. Kérlek, engedj ki!
- Ha lejött volna és elutasítom, akkor kiakad, behisztizik és nincs előadásunk sem. Inkább eljátszottam, hogy minden rendben van, és hogy vele vagyok. Legalább ezen az egy napon, ameddig elmegy.
. Akkor, ha jól sejtem, most te vagy a mi kibaszott hősünk.
- Így is mondhatjuk. – vigyorgott Milán és látszólag komolyan is gondolta.
- Elképesztően gyáva vagy. És önző. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy ezzel segítesz neki. – Amandában kezdett felmenni a pumpa, nem érezte ugyanis fairnek ezt az egészet. És nem csak maga miatt, korábbi kolléganője felé sem.
- Nem tudom, mit kellett volna tennem. – visszakozott a férfi, de nem tűnt túl megbánónak.
- Meg kellett volna mondanod neki, hogy nem fekszel le vele, mert nem vagytok már együtt, és nem akarsz több fájdalmat okozni.
- Így talán kevésbé volt rossz neki.
- Rohadtul nincs igazad. Most otthon megint rád vágyik, mert azt hiszi, van köztetek valami. Nemsokára írni fog, vagy felhív valami bárgyú indokkal, hogy hallja a hangod.
- Már beszéltünk.
- Látod? Ezt mondom. Ennek így sosem lesz vége és mindenkinek csak fájdalmat okozol. – csattant fel Amanda, de a végén kissé elcsuklott a hangja. Ki akart szabadulni ebből az illatosítószagú, félhomályos kis térből, nem utolsó sorban pedig Milán fogságából. Szerencsétlenségére a férfi még közelebb lépett hozzá és belenézett szomorú, barna szemébe.
- Mégis kiknek okozok még fájdalmat? – kérdezte síri hangon, és borszagú lehelete már Amanda arcát érte.
- Hát Szerénának. Mert félsz felvállalni vele a konfliktust. És azzal nyugtatod magad, hogy ezzel jót teszel, pedig nem. Becsapod magad, és őt is. Ehhez pedig nem fogsz tőlem megerősítést kapni, hiába is bámulsz így rám. – vágta Milán fejéhez mindezt, és miközben kifelé lépdelt a folyosón, nem tudta, hogy az utolsó utáni pillanatban honnan merített még ennyi bátorságot. Amint kiért a fényre, egyenesen a pulthoz lépett, és kikért két deci bort abból a szörnyűségből, amiből korábban a fröccsöt itták. Keverni ma este nem akart, de úgy gondolta, Milán vallomását le kell öblítenie valamivel. Épp a szájához emelete az öblös borospoharat, a férfi ismét előkerült.
- És ha bosszút állhatnál?
- Micsoda? – fordult oda Amanda a férfihez.
- Rajtam.
- Nem fogok bosszút állni rajtad, amiért megdugtad az exedet. Semmi közöm hozzá, és nem is érdekel. Amúgy én is ezt csinálom, nincs ebben semmi meglepő. – kontrázott Amanda és az italból merített merészsége, Milán pedig a másodperc tört részéig kiesett a szerepéből. A lány ráadásul nem is hazudott, Káté ugyanis épp ezért hívta fel egy nappal korábban.
- Akkor ezek szerint nem vagy dühös rám?
- De. Mindig dühös vagyok rád. Már a puszta léteddel is állandóan provokálsz. Mint például most.
- Figyelj! Játsszuk azt, hogy most bármit megteszek, amit mondasz. Itt vagyok, te is itt vagy. Azt tehetsz velem, amit csak akarsz.
Valószínűleg ezt volt az a mondat, amit Amanda hallani akart Milántól a nyavalyás első csókjuk óta. Eljátszott a gondolattal, hogy most végre megkaphatná tőle, amire oly régóta vágyik, de hamar meg is magyarázta magának, hogy azzal csak még jobban összekuszálna mindent. Semmit sem oldana meg egy bormámoros, balatoni éjszaka, ami után Milán épp úgy továbbállna, mint ahogy tette azt Szerénát követően is. Ami után újra csak vágyakozni, szenvelegni lehetne, kínosan feszengeni minden egyes számlaleadáskor, hisztizve kivonulni Reginával a konyhába, ha Milán a meetingen csak a karját a széktámlájára teszi. Annak ellenére, hogy kezdetben a lány tényleg csak egy őrjítő és következménymentes szexre vágyott Milánnal, mostanra úgy érezte, már nem elégedne meg ennyivel. Ezért úgy döntött, inkább nem üti le ezt a nevetségesen pofátlan feldobott labdát, amivel Milán pusztán megpróbál duplázni a hétvégén. Mérgében csak ennyit mondott neki erre a szemtelen és tisztességtelen ajánlatra:
- Már tudom is, hogy mit akarok. Fel akarlak pofozni!
Vissza - 17/2. rész Tovább - 17/4. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
