A túl jól ismert, Káté lakásához vezető úton azon gondolkodott, nem lesz-e probléma abból, ha aznap megint az exénél hajtja álomra a fejét. Káté ugyanis felajánlotta, nála maradhat, hogy álmosan ne kelljen hazavezetnie. Ez akkor, amikor még nagyban cseteltek, jó ötletnek tűnt a számára, pár saroknyira azonban kezdett baromira bepánikolni.
Ők ketten gondosan törekedtek arra, hogy ne aludjanak együtt. A meneteik és a játszmáik után általában mindenki ment a dolgára. Semmi együtt alvás, csak minimális egymáshoz bújás, nulla kötődés, vagyis semmiféle érzelmi összekavarodás. Ez volt az elv. A gyakorlat azonban azt mutatta, Amanda arra készült, hogy amellett a pasi mellett aludjon el és ébredjen fel, aki anno olyan apró darabokra törte össze a szívét, hogy több évbe és rengeteg, pszichológusnál eltöltött órába telt, mire azt a pusztítást, amit okozott, képes volt begyógyítani az idő. Legalábbis olyan mértékben, amellyel már együtt lehetett élni.
Mire felért, az V. kerületi lakás ajtaja résnyire nyitva volt. Bevágódott rajta, levette a cipőjét, ledobta a kabátját az egyik fotelbe, és ledőlt az ágyon heverő Káté mellé. A hátára feküdt, mert pontosan tudta, hogy a cickói indítják majd be. Tulajdonképpen ez volt a legjobb dolog a kapcsolatukban. Hogy tökéletesen ismerték a másikat és egymás testét. Azt, hogy mi az, amit mindennél jobban szeret, és mi nem okoz különösebb örömöt. Káté persze azonnal vette a lapot, kiszúrta a mélyen dekoltált pólót, és ellentmondást nem tűrően lerántotta az anyag nyakát a csodás halmok alá. Amanda rettentően élvezte, hogy a borosta a melleit dörzsöli, miközben a bimbója Káté szájában van. Azonnal beletúrt a hajába, mire szeretője felkapja a fejét és megcsókolta.
"Csak semmi érzelmi összekavarodás!" - kóvályogtak és hisztiztek a fene nagy eszmék Amanda fejében, de tovább tiltakozott a gondolat ellen, hogy ezt most abbahagyják. A férfi ezzel a belső harccal természetesen nem volt tisztában. Továbbra is szenvedélyesen ölelte, és lehúzta róla a nadrágját. Amanda is könnyen megbírkózott a puha pamutpizsamával, de mikor már a kezében tartotta ágyasának legbecsesebb kincsét, újabb érzelemdömper gördült fel lelki kocsibeállójára, és szépen lassan billenteni kezdte a platót. A "mi a fenét keresek újra itt" kérdés helyett azonban előbb érkezett a "mi a francért fúródik egy hullámcsat a fenekembe" téma.
- Hát ez? - tartotta fel Amanda a barna hajtűt, és kérdő pillantásokat szórt.
- Biankáé, gondolom - jött tőle a kurta válasz, majd pedig szó nélkül visszafúrta a fejét a méretes keblek közé.
A következő pillanatban Amanda a falnak fordult, Káté a hátán feküdt. Az egyik kattogott, a másik pedig egyszerűen csak nem tudta, hogy valójában mi is történt.
- Írtam, hogy itt volt – magyarázta, de Amandát ez nem igazán érdekelte. Bianka és a csat volt ugyanis a legkisebb baja. Ezek mind eltörpültek azon tézis mellett, hogy ők ketten megint egymással próbálják leplezni a szerencsétlenségüket, és a múlttal igyekeznek betakargatni az itt-ott hiányos jelent. Vagyis, hogy igazából mindketten azért voltak ott, mert valaki mással ismét nem jött össze. Ideig-óráig persze megtette volna ez a figyelemelterelő szexhadművelet, azonban a korábbi Milán-kudarc most az egész ötletre rányomta a bélyegét.
Viszonylag távol feküdtek egymástól. Amúgy sem lett volna szerencsés, ha szex után összebújnak, mert akkor reggel Amanda garantáltan valamiféle hamis tévhitben ébredt volna. Így azonban, hogy nem szeretkeztek és nem is aludtak szorosan együtt, legalább emiatt nem volt teher a vállán. Közel egy óra forgolódás és hánykolódás után Amanda végül úgy döntött, kimegy a konyhába, és iszik egy pohár vizet. Éhes volt, de nem is feltételezte, hogy az exe főz, de még csak azt sem, hogy tart otthon kaját.
Káté hűtőjében egy fél üveg bor volt, pár tojás, majonéz, mustár és egy darab sajt. Végül a megbontott cserszegi fűszeressel és a nejlonba bújtatott trappistával ült fel az egyik bárszékre. Tipikus itatós bor, gondolta, és sejtette, hogy a lőre a délutáni menetről maradt. Ennek ellenére meghúzta, és csak akkor hagyta abba az ivást, amikor a hálóból kiszűrődött a mobilja tompa hangja, és megtörte az amúgy üvöltő csendet. Az értesítés hangjából tudta, hogy Facebook-üzenete érkezett. Felnézett a faliórára. Negyed három volt, és ez csakis egyetlen dolgot jelenthetett. Hogy Milán üzent...
Idegesen vette elő a telóját a táskájából, és megnyomta az oldalán lévő gombot. A képernyő felvillant, és a felső sorban ott volt az a bizonyos ikon. Fenyegetően nézett farkasszemet Amandával, akinek ettől összeszorult a szíve. Egyszerre akarta, hogy Milán békén hagyja, és vágyott arra is, hogy írjon neki. Ambivalens érzésekkel és remegő ujjal húzta le a "redönyt”.
És akkor ott volt. Milán facebookos profilképe és a levél. Természetesen a szokásos üzenetet küldte. Amanda tudta, hogy nem fog reagálni rá, vagy ha igen, akkor sem most. Beállította az ébresztőórát, lezárta a képernyő, és az éjjeli szekrényre tette a készüléket. Visszabújt Káté mellé, aki békésen aludt és ütemesen lélegzett, de a mozgásra résnyire kinyitotta a szemeit. Reflexszerűen kinyújtotta a karját, és magához húzta Amandát. A lánynak sikerült maximálisan a helyén kezelnie a mozdulatot, amely annyira ösztönösen hatott, hogy akárki is lett volna ott, azt magához ölelte volna.
Az agya persze folyamatosan járt. Milánon gondolkodott. Azon, ami történt, és azon, ami megeshetett volna. Majd egy ideig figyelte a háta mögött szuszogó Kátét, ami még egyet csavart a lelkén. Hirtelen nem tudta, valójában ki kit is akar becsapni. Feltette magának a kérdést, most mégis kinek is hazudik. Milánnak, akivel talán lenne valami, ha nem akarná ilyen görcsösen? Vagy Káténak, amikor azt állítja, hogy Milán, vagy éppen Bianka nem jelentenek semmit? Amikor azt mondja az exének, hogy akarja és kívánja, közben pedig egy másik férfi jár a fejében? Önmagát veri át, amikor azzal érvel, hogy soha nem lenne elég jó Milánnak? Vagy amikor azzal hiteget, hogy abszolút érzelemmentesen kezeli a Kátéval való viszonyát? És tulajdonképpen miért is fekszik most a volt szerelme ágyában kétségek közt?
Ilyen és ehhez hasonló problémák zúdultak rá az érzelemdömperről, melyek kezdték lassan betemetni, elzárva előle a levegőt. Reggelre persze válasz született az összes kérdésre, és Amanda rájött, hogy az egyetlen ember, akinek valóban lódít, az ő maga. Indulás előtt még egyszer rápillantott Milán olvasatlanul hagyott üzenetére, amely ismét felkavart benne valamit. És hogy mit írt neki? Nos, Milán mindösszesen egy pontot küldött. Mint mindig.
Vissza - 3. rész Tovább - 5. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
