Annak ellenére, hogy Amanda dolgozni akart, hogy elterelje a gondolatait a sikertelen Roland-randiról, cseppet sem bánta, hogy máshogy alakult az estéje. Tetszett neki a tetős ötlet, a hűvös éjjel, a bor, Milán közelsége, egyszóval a helyzet maga. Egy teljesen új arcát ismerte meg ezen az éjszakán. A férfi ugyanis egy olyan oldalát mutatta, amit eddig még sosem. A szerethetőt. Közelebb ugyan nem kerültek a megoldáshoz, de legalább sokkal nehezebb lett minden…
- Egyszerűen nem jött el. Nem tudom, hogy mi lehet vele. De ne izgulj, túlélem! – kezdett bele Amanda. – Lassan hozzászokom ahhoz, hogy a férfiak nem jelennek meg a velem megbeszélt időpontokban. Egy héten belül ez volt a második ilyen eset.
- Nekem legalább volt indokom. – mormolta a szokásos védekezést Milán.
- Ó, valószínűleg neki is lesz majd holnap. Ráadásul ő csak egy késői kajálásra nem jött el, te viszont melót hagytál ki. Egy üzleti találkozót és egy kifizetést. Aztán meg még jól le is basztál érte.
- Segítenem kellett egy barátomnak. – titokzatoskodott.
- És nem tudtál volna erről szólni?
- Nem engedte, hogy felhívjalak.
- Sajnos ezt így nem fogom tudni dekódolni. – fűzte hozzá Amanda és nagyot sóhajtott.
- Szerénával voltam.
Amanda erre nem mondott semmit. Nem sokat tudott a korábbi főnök és Milán kapcsolatáról, csak hébe-hóba hallott egy-két pletykát. Erről ugyanis senki sem beszélt szívesen. Emlékezett arra, hogy amikor Szeréna és Jutas felvették őt ide, akkor még együtt voltak. Hogy aztán mi lett, arról nem is különösebben akart akkor tudomást szerezni. Csak annyi maradt meg benne, hogy Szeréna abban az időben sokszor volt ideges, szétszórt, zilált és dezorientált. De ezt akkor könnyen rá lehetett fogni a stresszes és felelősségteljes munkájára, valamint a rá nehezedő hatalmas nyomásra.
Amanda alig több mint két hónapot dolgozott mindösszesen Szerénával. Állítólag jobb ajánlatott kapott és kilépett. Jutas lett a cég új vezetője és azonnal elkezdtek a megváltozott struktúrában dolgozni. Mivel akkoriban Káté még igencsak képben volt a lány életében, nem is szentelt különösebb figyelmet Milánnak. Ha kellett neki valami tőle, remegés nélkül tudott e-mailt írni, ha pedig hó végi elszámolás volt, azt is képes volt gyomorgörcs és hiszti nélkül kezelni. Végül aztán az a megmagyarázhatatlan és indokolatlan csók változtatott meg mindent. Akkor került fel Milán Amanda képzeletbeli szextérképére, akiben azóta sem volt annyi tisztesség, hogy érdektelenség esetén legalább továbbálljon onnan. Sőt, most még az ölébe is feküdt.
- Megint nincs jól.
- Hogy érted, hogy megint? – tett fel Amanda egy kérdést úgy, mint akinek pontos képe van arról a bizonyos viszonyról.
- Vannak jobb időszakai, de aztán újrakezdi. És akkor felhív. Hogy látni akar, és hogy foglalkozzam vele. Amikor pedig megteszem, akkor nekem esik, hogy gyűlöli az új munkáját, és engem is, amiért innen én rúgattam ki.
- Miért? Te rúgattad ki?
- Tulajdonképpen nem.
- Akkor gondolom azért ment el, mert nem bírt elviselni téged. Nem akart nap mint nap látni téged és közben úgy tenni, mint aki teljesen jól van.
- Kábé. Honnan tudod?
- Én is ezt tettem volna. - vágta oda a lány és újra a szájához emelte a bort.
Milán hallgatott, Amanda szavait emésztgette. A lány ugyanezt tette, csak az ő fejében sokkal komplexebb volt ugyanaz a történet. Újdonság volt a számára, hogy Szeréna Milán miatt ment el. Mint ahogy az is, hogy a mai napig képes összezuhanni miatta, pedig már több mint egy év eltelt. Meglepődött Milán közvetlenségén és őszinteségén is. Ahogy ott feküdt, hirtelen közelinek, sebezhetőnek és ami a legfontosabb, elérhetőnek tűnt a számára. Tudattalanul érintette meg, ösztönösen simított végig a haján. A lány mindennél jobban élvezte az érintést, és az apró kis tűhegyek szúrását a tenyerében. Mozdulatának rutinjából Milán szavai zökkentették ki.
- Te is olyan lány vagy, aki imádja a pasik haját birizgálni? – kérdezte és közben szélesen mosolygott.
- Hidd el, minden nő imád beletúrni a férfiak hajába, vagy csak végighúzni a kezét egy tüsifrizurán. Olyan ez, mint a borosta. Megunhatatlan. – válaszolta Amanda, majd némi nevetéssel díjazta, ahogy Milán megsimogatta a sajátját.
- Hát nem tudom. – húzta át a jobb kezét mindkét arcán. - Én nem érzek semmit.
- Neked nem is kell. Elég, ha a nők élvezik. – magyarázta a lány. De mivel nem akart eltérni a Szeréna témától, tovább faggatózott róla. – Miért szakítottatok? – kérdezte, mire Milán nagyont sóhajtott.
- Megcsaltam. – mondta ki egyszerűen és halkan, és a hatás kedvéért bűnbánóan le is sütötte hozzá a szemeit.
- Ó. - nyögte ki végül Amanda, de legszívesebben azt mondta volna, hogy ezen mondjuk nem lepődött meg.
- És nem lehetett helyrehozni? – próbálkozott.
- De. Először.
- És aztán?
- Utána is. Harmadszor viszont már nem.
- És kivel?
- Az előző barátnőmmel. - bukott ki belőle, majd leöblítette a mondatot némi szőlővel.
Amanda megint nem jutott szóhoz pár percig. Ízlelgette a keserű szavakat, és azon igyekezett, hogy az elmondottakat sikerüljön a helyükön értelmeznie. Hogy ne csak azt hallja ki belőlük, hogy Milán mennyire őszinte most vele, milyen nyíltan beszél egy kapcsolata kudarcáról és hogy milyen intim is az az egész helyzet, ahogyan ott fekszenek a sötétben egy belvárosi irodaépület tetején. Undort akart érezni és megvetést a félrelépéseiért. Osztozni akart Szeréna fájdalmában, a megemészthetetlenben és a megbocsáthatatlanban. Ez a két oldal vívott őrült csatát az agyában, miközben a teste két másik dologra koncentrált. Arra, hogy a jobb kezét a férfi mellkasán nyugtassa, a ballal pedig ne ejtse el az üveget.
- És akkor még ott voltál te is. - folytatta Milán, de nem nézett rá.
- Én? – bukott ki a szó Amandából, talán egy kicsit gyorsabban is a kelleténél.
- De azt mondjuk rögtön bevallottam. – a lány zavarában fészkelődni kezdett most, hogy feljött az a téma, vagyis az a csók, amiről szándékosan nem beszéltek eddig.
- Sosem értettem, mi történt akkor.
- Egyszerűen nem volt jobb ötletem.
- De barátnőd volt. – csattant fel.
- Igen, de nem bírtam mit kitalálni. Semmit nem tudtam volna mondani, ami akkor megnyugtatott volna.
- És ez tűnt a legjobb döntésnek?
- Akkor igen. De bevált nem? – feszítette tovább a húrt Milán.
Amanda mosolya puszta formalitás volt csupán, mégis sikerült vele némileg túlzóvá tennie az egyértelműt. Vagyis azt, hogy igen, bejött. Túlságosan is. Érezte, hogy menekülőre kell fognia a dolgot. Ugyan nem szívesen bontotta volna meg ennek a bizalmas és bensőséges helyzetnek a harmóniáját, de tudta, hogyha most nem áll fel onnan, akkor egy perc múlva vagy beleköt Milánba és hibáztatni fogja azért a csókért, vagy egyszerűen csak potyogni kezdenek majd a könnyei tehetetlenségében. Így arra hivatkozva, hogy az étteremben elfogyasztott, és az éppen a kezében tartott borral együtt majdnem egy üveggel megivott már, leszaladt a mosdóba. A nyolcadik emeleti WC fülledt melege, és a sötét, idegen folyosó látványa hamar visszatessékelte őt Milánhoz. Azt mondjuk akkor még nem tudta, hogy a kinti, vagy a benti rész a félelmetesebb.
Amikor újra kiért, Milán az ő korábbi helyén ült, hátát a falnak vetette és kiitta az utolsó csepp bort a palackból. A lány megint levette a cipőjét, és ha az eredeti terv szerint mellé is akart volna ülni, az utolsó pillanatban úgy döntött, most ő lesz az, aki a fejét az ölébe teszi. Csak amikor már arccal a csillagok felé fordult, és pusztán a férfi borostás álla töltötte ki a periférikus látómezejét, akkor érezte, hogy ez talán mégsem volt jó ötlet. Nem tudta, hogy a megivott bormennyiségtől, Milán izmos hasának, és nem utolsó sorban ágyékának közvetlen közelétől, vagy a teste illatától részegült-e meg ennyire. Sejtette, hogy nem fogja tudni sokáig a mellei alatt pihentetni a kezeit, érezte, ahogyan minden tagjából kimegy az erő. Milán megérintette a tarkójánál, de pusztán azért, hogy helyre tegye a szanaszét omló hajszálakat. A férfi tapintásától azonban az egész testét átrázta a hideg.
- Fázom. – hazudta zavarában, mert valamivel lepleznie kellett a karján és a mellkasán tisztán kivehető libabőrt.
- Bemehetünk, ha gondolod.
- Csak maradjunk itt, jó? Csak maradjunk itt.
Ezek voltak Amanda utolsó szavai Milánnak, mielőtt elpilledt volna az ölében a közel tízórányi munka, az örjítő randidrukk, a Roland-féle pofára ejtés, az elcsórt bor és az este számtalan titka után. Még érezte, ahogy a férfi egyszer az arcához ér, de mivel pontosan ott volt, ahol egy ilyen nap után lenni szeretett volna, hagyta, hogy elragadja az álom.
Vissza - 12/1. rész Tovább - 13/1. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
