Tessék, megadom magam! – halt el a mondat Amanda nedves ajkán, majd páraként csapódott le Milán fejében. Hogy aztán miért is lett mégis sírás a vége? Egyszerű. Milán éppúgy, mint anno a férfivécében, felmérte a helyzet komolyságát és úgy döntött, könnyebb, ha kereket old. Évekkel később, amikor Amanda nekiszegezte a kérdést, hogy mégis miért nem szexeltek akkor éjjel a medencében, azt a választ kapta, hogy; én elkezdtem, de te elkaptad a kezem, majd ismét hisztizni kezdtél valamin.
A következő momentumban Amanda mezitláb rohant végig a padlószőnyegen, ami a szálloda folyosóját borította. Maga mögött vizes lábnyomokat, a szobaajtóban hatalmas víztócsát hagyott. Nem tudta, hogy a hajából az arcába folyó cseppek, a feltörni készülő könnyek, vagy az elképesztő bormennyiség miatt nem talál bele a rohadt kulcslyukba. Mikor végre berontott, becsapta az ajtót, ledobta magáról a nedves, hideg fürdőruháját és beállt a zuhany alá. Remélte, hogy elég hangosan ömlik majd a víz, és a többiek is elég távol lesznek ahhoz, hogy ne hallják, amint torka szakadtából üvölt a vízsugárba. Leguggolt, remegett és hagyta, hogy a forró zuhatag keményen üsse a hátát. Pár percet töltött el így, de ez a kis idő elég volt arra, hogy legalább néhány Milánnal kapcsolatos rossz élmény távozzon a szervezetéből. Kisírta magából a legtöbb kételyt és kétséget, miszerint soha nem lesz elég egy olyan pasinak, mint Milán. Hogy soha nem ér majd fel az exéhez, Szerénához, és hogy akármennyire is szeretné az ellenkezőjét hinni, be kell látnia, hogy Milán puszta kedvtelésből szopatja nagyjából egy éve. Azért, mert megteheti.
Feltápászkodott, magára csavart egy keményre mosott szállodai törölközőt, és belenézett a tükörbe. Megint az a lány bámult rá, aki akkor, nyáron, a férfimosdó előterében az ütéstől izzó orcáját fájlalta. A mostani pofon azonban nem az arcán, annál valahol sokkal mélyebben csattant. Próbálta kibogozni a Milánnal való közelharcban összekócolódott haját, valamint a törölköző sarkával igyekezett letörölni a szeme alá ázott sminket. Ekkor látta meg maga mögött a tükörben őt.
Mivel nem zárta be az ajtót, Milánnak nem volt nehéz dolga. Utánajött, és csendben beslisszolt a hotelszobába. Hogy mióta állt ott szótlanul, sosem derült ki. Amanda hátrafordult, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, némán nézte a hatalmas, vizes testet. A mosdónak támaszkodott. Hátrált volna, de már nem volt hova. Milán, akin mindösszesen egy úszónadrág volt, lassan indult a törölközőben ácsorgó lány felé. Az a pár lépés, amit megtett, a parányi fürdőszobában mérföldeknek tűnt. Amanda csak addig akarta visszatartani a sírást, ameddig odaér hozzá. Elképzelte, ahogy átölei, a mellkasára szorítja az arcát, és úgy bőg majd, mert akkor legalább Milán nem szemből látja. Ahogy a bőr bőrhöz ért, kitörtek belőle a dühös érzésekkel teli könnyek. Halkan szipogott. Milán átölelte, erősen magához vonta, másik kezével pedig az arcát kereste a haja alatt.
– Remélem tudod, hogy ezt csakis magadnak köszönheted – törte meg végül a csendet, de a lány képtelen volt erre a kijelentésre értelmes választ adni.
– Sosem ígértem semmit – zárta rövidre a témát, majd még egy percig a kezében tartotta megsemmisült kolléganőjét. Amanda kihámozta magát a kínzó közelségből, és szó nélkül otthagyta. Felvett egy bugyit és egy pólót, majd befeküdt az ágyába. Még hallotta, ahogy újraindul a vízsugár, de azt gondolta, Milan nyilván egyedül is kitalál majd. Az alkohol és a sok sírás okozta fejfájástól hamar elaludt. Azt álmodta, hogy életének megrontója vesz egy forró fürdőt és befekszik mellé az ágyba. Hogy nem megy el, hanem vele marad reggelig. Vagy még tovább...
Négy és fél órával később egy telefon zaja ébresztette őket, jelezvén, hogy reggeli, kilenckor pedig meeting van. Amanda leszedte magáról Milán bal kezét, majd tompa fejfájása kíséretében kiment pisilni. Egy ideig keltegette, de mivel nem mozdult, úgy döntött, egyedül megy le az étkezőbe. Így talán nem is tűnik majd fel senkinek, hogy Milán nem a saját szobájában töltötte az éjszakát.
Amanda nagyjából fél liter narancslével küzdött le egy fejfájás-csillapítót, majd hozzálátott egy mesteri brióshoz. Milán negyed órával később érkezett, és épp a mellette lévő széken foglalt helyet. Átható pillantásai apró tűhegyként szurkálták a lány testét, aki képtelen volt eldönteni, hogy a közelsége, a tekintetete, vagy éppen az isteni illata a zavaróbb.
– Mi tartott ilyen sokáig? - vetette oda végül, amikor látta, hogy senki sem figyel rájuk.
- Nem találtam a vízes nadrágom. Nem emlékeztem, hová dobtam le zuhanyzáskor. Végül az erkélyen találtam meg, ugyanis kiteregettem... Ezután még beszélt valamit arról, hogyan ment át a saját szobájába és öltözött fel, de Amanda ebből már semmit sem hallott. A torkában az elbizonytalanodott pékárú egy pillanatra elakadt, majd megindult felfelé. Valahogy aztán sikerült lenyelni a falatot, de természetesen már teljesen más szájízzel, mint mielőtt még kiderült volna, hogy Milán valójában anyaszült meztelenül aludt mellette. És nem csak álmában, hanem a valóságban is. Az idegsokktól persze semmit sem fogott fel a kötelező, délelőtti brainstormingból...
Vissza - 1. rész Tovább - 3. rész
Most kezdem, irány ez első rész!
